2014. június 7., szombat

12.rész Pain

Hellóka Drága Olvasóim!
Nagyon nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, el se tudjátok képzelni, milyen örömöt tudtok nekem ezekkel okozni! *---* Dreamy Girl-nek pedig nem tudom elégszer megköszönni a díjat! Fantasztikus érzés volt, mikor elolvastam, hogy díjat küldtél nekem! Nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm!<3
Lassan itt az évvége, remélem most már majd gyakrabban tudok részt hozni, és talán stressz nélkül jobban is fog menni az írás, és akkor színvonalasabb részeket olvashattok tőlem! :)
Naygon szeretnék „reklámozni” egy blogot, amit szerintem mindenkinek nagyon fontos lenne olvasni, mert egy zseni az írónő. ---> More Than Friends
Mindenkinek nagyon ajánlom, nekem nagyon nagyon tetszik. ;)
(remélem akkor nem baj, hogy reklámozlak)
A részről nem igazán tudok mit mondani, úgyhogy inkább:
Jó olvasást mindenkinek!
xoxo Lilly
(ez az én rajzom)

Louis Tomlinson
Azt mondják, egy idő után minden megfakult emlékké válik, de én nem tudom őt elfelejteni. Telnek a hónapok és szinte semmit nem tudok róla.
Nekem ő volt az életem, de úgy tűnik én csak egy rövid, semmitmondó fejezet voltam az övében. A szívem menthetetlenül összetört, és bár elméletileg az idő rá az egyetlen gyógyír, de ahogy telik az idő csak egyre jobban fáj.
Ha rá gondolok eszembe jut, minden boldog pillanat, minden érintése a bőrömön itt maradt. 
Az első hónapokban reménykedtem, hogy keres, csak nem talál, viszont azóta már lassan fél év telt el. A fiúkat se kereste, nem írt semmit, elment. Végleg. Ennyi volt. Ennyit számítottunk neki.

Már sötétedett, mikor a szokásos vendéglőmből tartottam „hazafelé”. Ahol ő nincs azt nem tudom hazának mondani.
Minden este oda jártam, mert ott még mindig jobb volt mint otthon, magányosan. Mindig elvonultam egy félreeső asztalhoz, és hallgattam az ajtó fölé szerelt csengő csilingelését, az emberek beszélgetését, lányok nevetgélését, a pincérek cipőjének kopogását. Figyeltem kibontakozó kapcsolatokat, láttam ahogy mosolyognak az emberek, de én csak tengődtem.
Itt talán senki nem ismert, de ha ismert is, nem ismert fel. Már csak egy felismerhetetlen lenyomata voltam régi önmagamnak. Nem tudtam mosolyogni, de már sírni sem. Általában csak meredtem magam elé, és azon gondolkodtam, hogy mennyi arra az esélyem, hogy ha lehunyom a szemem, meghalok. De sajnos nem volt ilyen kegyes a sors.
Ha vissza tudtam volna menni az időben, valószínűleg még azt is megakadályoztam volna a régi énemnek, hogy az X-factor ezer kilométeres körzetébe betegye a lábát.
Az ami körülbelül 6 hónapja történt, akkor éjszaka történt már csak olyan volt, mint egy vicc. El se tudom képzelni, hogyan bízhattam Harrybe. Az érzéseimet felhasználva tett ezzé a lelki roncsá, aki most vagyok. De nem tudok rá ezért haragudni, ő csak őszinte volt.
A macskaköveket számoltam a talpam alatt, hiszen ha csak nagyon kicsiny mértékben, de ez néhány percre elvonta a figyelmemet Hazzaról.
Ilyenkor csak lebegtem a semmi végtelen felszínén, hiszen már úgyis csak a gondolata éltet. Nem éreztem még ekkora kínt, de még csak tized ekkorát sem. Szinte most már minden este úgy aludtam el, hogy abban reménykedtem, hogy soha nem ébredek fel.
Egy lány sikítása hasított bele a lassan éjszakai csendbe. Összerezzentem, de tovább sétáltam.
-Segítség! Kérem valaki segítsen…

Harry Styles
6 hónappal korábban
Minden tagom remegett a dühtől a fogva tartó kötelek alatt. Hogy képzelik, hogy egy székhez kötözhetnek, azok után, amennyi pénzt rajtunk kerestek!? És mit tettem? Ebben a rendszerben már szeretni sem lehet?
-Nem, nem tudnak kényszeríteni! Soha nem tennék ilyet! Szeretem Louist értse már meg! - üvöltöttem Dave , a Modest! egyik emberének képébe. Ocsmány vigyora azonban szavaimtól még nagyobbra húzódott.
-De tudlak kényszeríteni, te kis buzi! Te génhibás undormány! De hiába, a fizetésemet miattatok kapom, ezért nem ölhetlek meg se téged, se azt a buzi kis barátodat, pedig minnél kevesebb van belőletek, annál jobb! Gyomorforgató, ahogy szeretitek egymást! - vonyítva felröhögött. Ha a kötelek nem tartanak vissza, már rég letéptem volna a bőrt az arcáról.
Engem nyugodtan sértegessen, nem érdekel, de Lout nem! Ő olyan ártatlan, nem tehet semmiről, nem érdemli meg, hogy ilyen szavakkal illessék. - Ha nem hagysz fel a buzulással, elintézem hogy a kis bandád minden rajongója elpártoljon tőletek. Senkik lesztek! Én hát lehet, hogy jól állna a lila a kis pajtásodnak, főleg a szeme alatt! - válla rázkódott a röhögéstől.
Egy biztos, ez az ember sem volt még szerelmes, de abban is kételkedek, hogy egyáltalán képes emberi érzésekre. Tehetetlen dühöm könnyei lassan előtörtek, de nem is akartam őket visszatartani.
-Jaj ne sírj Drágám! - paskolta meg arcom, majd visszakézből arcon csapott. Ennél nagyobb megalázást már el se tudtam képzelni. De Louért bármit kibírok, csak őt ne bántsák, mert abba belepusztulnék. Nagyobb biztonságban lenne, ha soha nem ismer meg. Mindenről én tehetek, legfőképp, hogy most veszélybe került a testi épsége.
-Mit akar, maga féreg? Bármit megteszek, csak Louist ne bántsa! - nem akartam könyörögni, de az a kilátás, hogy talán a szerelmemnek baja esik, teljesen más fényben tüntetett fel mindent.
-Csak hagyd el örökre! - hangzott a tömör, de borzalmas válasz. 

Louis Tomlinson
A lány hangja kétségbeesetten zengett az üres utca elhagyatott házinak falairól visszaverődve. Nem gondolkodtam, azonnali elhatározásból elindultam a hang forrásául szolgáló keskeny utca felé. Befordulva a sarkán borzalmas látvány fogadott.
Egy 16 éves forma lány próbált szabadulni egy nála 20-szor erősebb szorításából. A harisnyája már darabokra szakadva lógott lába körül, pólója az elejénél felszakítva hullámzott körülötte. Egyértelmű volt a férfi szándéka, ezért végig sem gondolva a dolgot indultam meg futva feléjük, és amint odaértem, teljes erőmből bevertem egyet a pasasnak. Nekem sem volt túl sok esélyem ellene, viszont az ütés váratlanul és készületlenül érte, ezért kissé megtántorodva elengedte rabját, aki ernyedten a földre hanyatlott.
A támadó azonban csak megdöbbent, különösebb baja nem lett, bár mintha vért láttam volna szivárogni az orrából. Láttam abból, ahogy felém fordult, és abból ahogy tekintete rám fókuszált, hogy a lány már nem érdekli, csak az aki megzavarta őt.
És az sajnos Én voltam. Nem igazán tudtam mit tegyek, nem láttam semmi esélyét, hogy az ütéseim bármit is érjenek, de nem így akartam meghalni. Az elmúlt 6 hónap minden dühét az ütésembe sűrítettem, és az orrát célozva újra megütöttem. Hallottam az undorító reccsenést, ahogy valószínűleg eltört az orra. Vérző testrészéhez kapott,  és egy lépést hátrált, ezzel időt adva nekem a gondolkodásra.
Ahogy körülnéztem a sikátor szerű utcán nem láttam semmit elszórtan heverő téglákon kívül. Elképedtem saját magamon, ahogy felkaptam egy téglát, és verni kezdtem az embert. A szemem előtt végig Harry arca lebegett, az miatta érzet fájdalom adott erőt minden ütéshez.
Abban a pillanatban, amikor gondolataim rá terelődtek, szememet ellepték a könnyek, és már azt se láttam mit ütök, csak újra és újra lesújtottam a kővel.
Mikor éreztem, hogy a földön alattam fekvő ember izmai elernyednek, abbahagytam, és megtöröltem a szemem. Az arcát elnézve nem sok ütésem talált célt, de arra elég volt, hogy elájuljon.
Remegő kezekkel és térdekkel álltam fel, ujjaim közül a kő kicsúszott, és koppanva földet ért. Ahogy végignéztem a férfin, az össze-vissza zúzódott arcán, és a vérző orrán, nem hittem el, hogy én műveltem ezt vele.
Szinte megsajnáltam, azonban eszembe jutott, miért is történt mindez. Megpördültem a tengelyem körül, és tekintetemmel a lányt kerestem. A falhoz kuporodva ült remegve, és némán zokogott. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy biztonságba juttassam.
Odasétáltam, majd leguggoltam él.
-Nyugi, már nem lesz semmi baj. Hazaviszlek magamhoz, és honlap reggel pedig megbeszéljük, hogy mi legyen utána. Oké? - tekintete fátyolos volt a könnyektől miközben egy aprót bólintott.
A húgaimnál megszokott mozdulattal felemeltem…

Harry Styles
-Meg kell tenned a többiek érdekében. Szegény Niall szerinted, hogy boldogulna a One Direction nélkül!? Egy gyári munkás lenne, mert esze az nincs túl sok. - ennél a mondatnál megeresztett egy vicsor szerű vigyort. Az undorom még tovább fokozódott, de sajnos eltalálta azt amivel zsarolhat.
-Megteszem! - ordítottam, miközben a fájdalom könnycseppjei végigfolytak az arcomon. Láttam ahogy elégedett arccal megfordul, és kisétál a szobából.

Louis Tomlinson
Miközben hazafelé igyekeztem vele, elaludt a karjaimban. Otthon leraktam a nappali kanapéjára, és elmentem vizet engedni a kádba. Ahogy az megtelt forró vízzel, kimentem, és gondolkodás nélkül elkezdtem levetkőzteti a lányt. Ahogy lekerült róla a felső, és a szoknya, láthatóvá váltak már régebbi lila és zöld foltok, apró zúzódások mindenfele a testén. Nem zavart meztelen testének látvány, hiszen a húgaimat is vetkőztettem már, és nagyobb, ilyen idős korukban is láttam őket teljesen meztelenül.
Mikor lekerült róla minden ruhadarab, óvatosan felemeltem, nehogy fájdalmat okozzak neki, és bevittem, majd a kádba helyeztem ernyedt testét.
Nem tért magához a víz érintésére sem, el se tudtam képzelni, mennyi hasonló helyzetet élhetett át az elmúlt időben, amikor nem mentették meg.
Egy fürdő szivaccsal végigmostam a testét, ahogy arcához értem, és azt is törölgetni kezdtem, ahogy lejött a festék róla, megpillantottam egy nagyobb vágást, ami szeme szarkától indult, és a hajtöveinél ért véget. Szörnyű és borzalmas volt látni, hogy valaki ezt tette vele. Bárki is ez a lány rengeteget szenvedhetett.


Ahogy végeztem felcipeltem a másik hálószobába, és óvatosan lehelyeztem az ágyra, betakartam, és kimentem a szobából.

8 megjegyzés:

  1. Te úr isten!! Ez eszméletlen jó lett!! Nem tudok mit írni róla, mert még nem tértem magamhoz..olyan hatással volt rám ez a rész..! Csak így tovább, várom a folytatást!!;)<33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyom szépen köszönöm! :) Nagyon örülök, hogy sikerült ekkora hatást gyakorolnom rád! *-*
      Remélem az is tetszeni fog! :')

      Törlés
  2. Imádtam, nagyon jól írsz, teljesen bele tudtam élni magam! ;) Mi lesz itt még?! :o Nagyon várom a kövit ;)
    Nincs mit megköszönnöd, hiszen megérdemleg! :3 Ügyes vagy, csak így tovább! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úriistennn... Nekem még mindig kisebb szívinfartust okoz mikor meglátom, hogy írtál! Már a 7. résztől kezdve folyamatosan olvastam a blogod, és imádtalak, sose gondoltam, hogy egyszer majd azt írod nekem, hogy tetszett amit csináltam! Woooowww... Nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm! De hozzád képest senki vagyok!<3 *---*

      Törlés
  3. Nagyon jó lett:) Nagyon jól rajzolsz:D Nekem legalábbis nagyon tetszik :) Én is hoztam neked egy díjat :)
    http://larrystylinson-one-shots.blogspot.hu/2014/06/4-dij.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajjjj.... Nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm! Ez nagyon nagyon nagyon sokat jelent nekem! *---* Nagyon nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm a díjjat! El se tudom mondani, mennyire örülök neki! :') <3

      Törlés
  4. Nagyon jó lett, imádom, és remélem hamarosan találkoznak. :3
    A lány pedig..jaj, szegény.:c Még jó, hogy Louis megmentette.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, higy tetszett, nagyon szépen köszönöm, de minden nap, minden percében megváltoznak a terveim, hogy mi legyen a folytatás, és így még én sem tudom, mikor találkoznak majd! :/

      Törlés