4.rész Álmok

Sziasztok!

Bocsánat, hogy ilyen sokára hoztam részt. Nagyon nagyon sajnálom, csak az elmúlt napokban nagyon sok minden történt, és nem volt időm írni.

Na de akkor a részről! Ennyi idő után sem sikerül jó művet alkotnom! És még csak nem is egy hosszú darab! De nagyon remélem, hogy tetszeni fog! :)

Jó olvasást Mindenkinek! ;)

Lilly

Harry Styles

Nagyon elszomorított, hogy csak egy pillantásra méltatott, de mire is számítottam?! Ha egy kicsit is szeretne, úgy mint ahogy én, akkor biztos kimutatná. Vagy nem?!

Úgy szeretem Louist, mint még soha senkit, és szerintem még a világon senki nem szeretet úgy,a hogy én szeretem őt.

Rettentően hiányoznak azok a napok, amikor egy házban lakhattunk, bár nekem minden este óriási kísértést jelentett, hogy, ne adjak neki jóéjt puszit, hogy ne öleljem át, mikor velem aludt, hogy ne rontsak be a szobájába minden egyes alkalommal, mikor egy-egy lányt felvitt oda.

Féltékeny voltam, minden fűszálra, ami végigsimíthatott rajta, úgy ahogy én sose tehettem. De miután szétköltöztünk minden reményem elveszett. De akkor viszont egyre több olyat csinált, ami akár azt is jelenthette, hogy érez irántam valamit barátságon kívül.

Az viszont biztos, hogy bárki is az én Ismeretlenem, pont úgy hasonlóan érez a szerelme iránt, mint ahogy én Lou iránt. Egy idő után kezdett valami furcsa lenni, bár először nem tudtam mi az. Egyszer, nem tudom miért,  egyik kérdésemet úgy tettem fel ahogy Loulounak szoktam. De a megdöbbentő az volt, hogy ő pont azt a választ adta rá, amit Louis szokott. Mindez semmi volt ahhoz képest, hogy nem is szabadott volna megértenie a kérdést, mert olyan szavakat használtam benne, amiket Vele találtam ki, és még többiek sem értették őket.

 Ezt kíváncsiság képpen eljátszottam még egyszer, és pont ugyan az történt, ami az előtte lévőnél is.

A remény hal meg utoljára felkiáltással felrohantam az Ő szobájához, ahol az ajtó résnyire nyitva volt, így be tudtam nézni. Szívem hevesebben kezdett verni, mikor megláttam, hogy az ágyán ül, ölében a laptopjával. Mi van, ha…. vele beszélek?

„- Harold ne gondolj ilyen hülyeségekre! Tudod, hogy ez képtelenség! Nem is ismeri ezt az oldalt!” - szóltam rá saját magamra. De azért a vicc kedvéből, hiszen nincs tétje, megkérdeztem chatpartneremtől, hogy mi van közvetlenül mellette.

Ismeretlen-20:36:54

a kék sapim

Mikor ezt elolvastam elakadt a lélegzetem. Benéztem a szobába, hogy ellenőrizzem nem csak képzelődtem az előbb, de nem képzelődtem. Az „Ismeretlen” mellett az ágyon a kék Vans sapkája volt ledobva.

Louis Tomlinson

Valahogy nem volt valós az érzés. Hirtelen kezdett szertefoszlani az álom, és én ott feküdtem, Harry kezével a derekamon. Ilyen valóságosnak tűnőt még soha életemben nem álmodtam. Teljesen beleéltem magam, és fájt elfogadni, hogy mindaz, ami az álmomban volt, nem valós. Hogy Harry nem őrizte meg a sütijeimet, hogy nem vett nekem is olyanokat. Fájt,  hogy minden ölelése nem volt több puszta álomnál.

Óvatosan, hogy ne ébresszem fel, megfordultam, hogy lássam arcát. Olyan volt mint egy ártatlan angyalka.

Minden aggodalom, vagy idegesség ránca eltűnt róla, teljesen hibátlan volt az arca. Csendesen szuszogott, azonban legnagyobb riadalmamra megszólalt:

-Lou…. - mondta elhalóan - … szeretlek… -mondta, de nagyon olyan csendesen, hogyha nem hajolok közel az arcához, nem értettem volna. De így tisztán értettem. Ekkor azonban még érdekesebb dolog történt. Szabad kezével, amellyel nem az én derekamat ölelte, benyúlt a takaró alá, rámarkolt alsójára, és egy kéjeset nyögött. Teljesen lefagytam. Te jó ég miért csinálta ezt.

Eddig sose hallottam, hogy beszélt volna álmában, és általában mozdulatlanul aludt. És ez nem egy sima mozdulat volt.

Figyeltem az arcát, ami most ráncba szaladt, szempillái megremegtek, és egy aprót nyögött.

-Akarla… - hangja erőtlen volt, de az éjszakai csendben minden betű érthető volt. Előbbi tevékenysége újra megismétlődött, majd még egyszer, és még egyszer. Egyre erőteljesebben nyögött. Szája elnyílt, és kapkodva vette a levegőt.

Félreérthetetlen volt, hogy miről álmodik, viszont ekkor kimondta azt a mondatot amiért az életemet adtam volt.

-Igen … Szeretlek Louis! - e szavait egy minden eddiginél nagyobb nyögés követte, majd arca kisimult.

Tudtam mit csinált, nem kellett hozzá benéznem a takaró alá, sejtettem mit látnék.

Teljesen megdöbbentem. Pislogni sem tudtam. Ez még az álmomnál is durvább volt. Nagyon reméltem, hogy nem álmodtam, és nem értettem félre az elmúlt percekben történteket. Ha nem értettem félre akkor az álmom valósult meg.

De ezt ő nem tudhatja meg. Most még nehezebb lesz visszafognom magam a közelében. Ilyen gondolatok társaságában merültem zaklatott álomba.

Harry Styles

Hajnalban egy nekem nyomó test érintésére ébredtem.

Nem tudom mikor aludhattam el, csak arra emlékszem, hogy Lou azt írja, hogy egy házban lakik a szerelmével, de lehet, hogy ezt csak álmodtam? Ahogy lassan kinyitottam a szemem Loulou barna tincseit láttam meg. Miért van itt? Lehet,hogy vihar volt,és átmenekült hozzám. De jó lenne, ha minden reggel erre ébrednék.

„-Ilyenekre még csak ne is gondolj!” - korholtam magam a képtelen elképzelés gondolata miatt. Tudtam, hogy Őt sose szerethetem, nem szabad. De nem tudtam másra gondolni csak rá.

Tudtam, hogy sose vallhatom be neki, mennyire szeretem, hogy számomra csak Ő létezik.

Folyton eltöprengtem, hogy van-e értelme, és mindig azt mondogattam magamnak, hogy a remény hal meg utoljára. De mi van ha a remény már meghalt?

Hiába néztem rá bárkire, nem láttam benne semmit, nem éreztem, hogy meg kéne szereznem, hogy kell. De ha rá néztem…

Nem akartam reménytelenül szeretni, de már mindegy, túl késő ...hiszen ha hangjára gondoltam,

vagy gyönyörű kék íriszeire, egyszerűen semmi  mást nem akartam, csak életem minden hátralévő pillanatát vele tölteni.

 Aztán lassan kezdett eljutni a tudatomig a környezetem, és megéreztem a hidegen nekem tapadó alsómat. Tudtam mit tettem. Valószínűleg megint az előttem alvóval álmodtam, és az történt, mint tegnap.

Viszont most hogy fogom kicserélni az ágyneműt? Rajta fekszik, és ha felébresztem, meg fogja kérdezni, hogy mi történt, és nem mondhatom, hogy bepisiltem. Vagy talán mégis?

„-Nem fogja elhinni Harold! Nem hülye!” - dühöngtem, a saját ostobaságomon, ekkor azonban megmozdult…